Ügyfelemmel arról beszélgettünk, hogy miért pakol minden felelősséget a saját vállára. A következő párbeszéd zajlott le köztünk:
- Szerinted miért vállalsz magadra minden felelősséget? Mi a jó ebben?
- Nem tudom. Azon gondolkodtam, hogy talán egyszerűbb szétforgácsolni magamat, reggeltől esti menni, hogy ne kelljen rálátnom arra a valamire, ami nem tudom hogy micsoda.
- Milyennek írnád le ezt, ami rád nehezedik, ezt a felelősséget?
- Olyan, mint egy kő.
- Elmondod, hogy néz ki?
- Fehér színű, nagyon nagy. Csúcsos. Mint egy hegy.
- Milyen a tapintása ennek a kőnek/hegynek.
- Hideg, és sima a felülete.
- És hol látod ezt a követ?
- Benne van a hátizsákomban, ami a hátamon van.
- Leírnád nekem a hátizsákodat?
- Sötét zöld, olyan tipikus túrahátizsák. Rajta van a hátamon, és nagyon nehéz. Nehézkesen lépkedek tőle.
- Milyen így gyalogolni vele?
- Nehéz, de ez a normális. Ez az élet része.
- Merre mész?
- Bandukolok egy hegyen, a csúcs felé.
- Akkor a hegy csúcsa a célod?
- Nem, igazából csak megyek, megyek, de ez örökké így lesz.
- Leírnád ezt a tájat nekem? Van veled valaki? Milyen állatok, növények vesznek körül?
- Nincsen senki és semmi. Kopasz a hegy, nagyon magas, teljesen kihalt. A levegő is ritkás, mert nagyon magasan vagyok, nehezen is veszem a levegőt.
- Vannak testi érzeteid most?
- Igen, az ágyéki csigolyáimnál érzek egy tompa fájdalmat. Fáj, de tudok ettől még menni.
- Ennek a fájdalomnak van alakja, színe?
- Igen, mustársága, két oldalán van a gerincemnek, mint egy piskóta. Az érzete meleg, langyos.
- Hova mész?
- Nem tudom, most megállok. Döbbenet van bennem, hogy miért csinálom ezt? Lehet, hogy le is lehetne tenni ezt a zsákot? Van bennem egy kíváncsiság. - Szeretnéd megpróbálni, hogy leveszed? - Igen, de félek, hogy mi lesz utána. - Ha van kedved, nézzük meg.
- Rendben.
- Mi történik most?
- Könnyen lejön. Egy sziklához támasztom.
- Milyen ránézni?
- Fura, izgalmas, félelmetes.
- Hogy van most a piskóta?
- Kisebb, keskenyebb. A zsák okozta akkor a fájdalmat. Jó érzés van bennem, mintha először néznék rá dolgokra. Oda nézhetek, ahova akarok. Eddig csak egy irányba nézhettem.
- Szeretnél belenézni a hátizsákba?
- Igen…. Belenézek. De hát nincs is benne semmi…. Pedig éreztem a súlyát.
- ……
- Hogy van most a piskóta?
- Nincs is már ott.
- Milyen most a táj?
- Színes. Mindenütt virágok, állatok, növények. Odajönnek hozzám az állatok. Kíváncsiság és békesség van itt. Felfedezhetem a világot magam körül. Izgalom, boldogság, megkönnyebbülés…
- Kérlek akkor vidd magaddal ezt a képet, és hívd elő nyugodtan, ha szükséged van rá.
Comments