Klienstörténet - Meghallani a belső hangot

Új kliens, pontosan érkezik. Ahogy belépett az ajtón, egyből lekapta a cipőjét, és sűrű elnézést kért azért, hogy egy kis sarat hozott be kintről. Tél volt, teljesen természetes. A holmiját gondosan elrendezte, majd leült.

Ahogy figyeltem, már akkor éreztem: ez nem nekem szól.Ez nem udvariasság. Ez egy belső működésmód. Parentifikáltként.

Ahogy elkezdünk beszélgetni, megkérdezem, miért van itt.

„Nem vagyok jól” – mondta. „Fáradt vagyok. Testileg, lelkileg. Motiválatlan vagyok. De nem értem, miért. Egyszerűen elegem van, pedig nincs is okom rá. És mostanában egyre többször fáj a derekam. ”

Sokszor találkozom ezzel a mondattal. Az ember érzi, hogy valami nincs rendben, miközben látszólag minden működik. A család, a munka, a hétköznapok mennek tovább. A test viszont már jelez. Csak még nincs nyelvünk hozzá.

Az első alkalommal főleg beszélgettünk. Arról, miért jött, mit szeretne ettől a folyamattól. Elmondta, hogy két iskolás gyerekük van, mindketten dolgoznak a férjével, kevés a segítségük. A háztartás nagy része, a bevásárlás, a gyerekek iskolai ügyei, a kert, a szervezés mind rá hárulnak – és emellett dolgozik.

Ahogy sorolta, érezhető volt egy finom belső feszültség. De ő nem tulajdonított neki nagy jelentőséget.„Ez mindig is így volt” – mondta.„Ehhez hozzá vagyok szokva.”

És valóban.

„Már kisgyerekként is nagyon sok dolgot kellett intéznem, hiszen az öcsém 10 évvel fiatalabb, mint én, evidens volt, hogy bevont anyám a vele való teendőkbe. Főleg, miután apánkkal elváltak. Én vittem oviba, iskolába, én mentem érte. Ha a szülőire lehetett volna menni, akkor arra is mentem volna.Intéztem a háztartást, az iskolai dolgokat, anyámat igyekeztem megkímélni mindentől, hiszen egyedül tartott el minket, állandóan fáradt volt. Mindig figyeltem rá, hogy jó kedve legyen, ha velünk van, ezért nem zavartuk. Az öcsémmel játszottam, olvastam neki.”

És itt válik érthetővé az, amit ma él. A sok felelősség. Az automatikus alkalmazkodás. Az a belső mozdulat, hogy „majd én megoldom”. Az, hogy a saját fáradtsága háttérbe szorul.

A test feszültsége is ismerős volt. Ez volt az otthonosság.

A parentifikált gyerekek gyakran nagyon kompetens felnőttek lesznek. Megbízhatóak, terhelhetők, empatikusak. Csak közben a testük hosszú időn át nem kapja meg azt, amire szüksége lenne: megállást, támaszt, pihenést, valódi tehermentesítést.

A test egy ideig bírja. Aztán szólni kezd.

Fáradtság formájában. Kimerültségként. Diffúz testi tünetekkel. Olyan érzéssel, amit nehéz megmagyarázni, de lehetetlen figyelmen kívül hagyni.

 Ahogy elkezdünk dolgozni, az első alkalmakkor nem „tanulunk” semmit; „csak” lélegzünk, figyelünk a testére. Kb. 4-5 alkalom, mire eljutunk oda, hogy a testén látom, hogy elkezdi biztonságba érezni magát. Már nem akar megfelelni, nem teljesíteni akarja azt, amit kérek tőle, hanem beleengedi magát a megélésbe.

Ezután fogalmazta meg, hogy észrevette, hogy jobban alszik. Mélyebben. És gyakran alkalmazza azt a pár „földelő” gyakorlatot, amit mutattam neki.

A következő hónapokban a testfókuszú gyakorlatokkal egyre közelebb kerül a testi érzeteihez, és láthatóan egyre nagyobb energiával jön be a rendelőbe.

Egyik alkalommal ezt mondja: „ Képzeld, elmondtam otthon a férjemnek és a gyerekeknek, hogy mire van szükségem. Hogy nem bírom, hogy mindent egyedül csinálok itthon a háztartásban és hogy szeretném, ha segítenének dolgokban. Elmondtam, hogy szeretnék hetente kétszer este elmenni itthonról, edzeni, találkozni másokkal. És hogy szükségem van arra, hogy elutazzak pár napra. Egyedül. És képzeld mindenki részéről rendben volt.”

A változás nem ott kezdődött, hogy „jobban csinálja” az életét. Nem is ott, hogy jobb time-managementet dolgozunk ki. Nem kezdtünk el javítgatni semmit.

A testének, az idegrendszerének adtunk teret. Hogy megérezze a biztonságot, hogy kapott egy helyet, egy teret, ahol nem kellett teljesíteni.

Nem kellett megértenie mindent. Nem kellett visszamenni a múltba. Nem kellett erősebbnek lennie.

Elég volt megállni. Lélegezni. És meghallani azt, ami addig csendben volt.

így nyílt ki a tér arra, hogy meghallja a saját belső hangját, és szükségleteit.

A történet valós tapasztalatokon alapul.

A személyazonosság védelme érdekében a részletek megváltoztatásra kerültek.