Mit okoz a testben a parentifikáció?

A parentifikációt a családi rendszer diszfunkcionalitása termeli ki.

Amikor a családi rendszer megborul - a szülők valami miatt “kiesnek” a szülői szerepből pl. szenvedélybetegség, betegség, haláleset, érzelmi trauma miatt, akkor a gyerek ottmaradhat támasz nélkül, ami arra kényszeríti, hogy korához képest túl nagy felelősséget vállaljon.

A gyermekből “kis felnőtt” lesz, és sokszor ő támogatja a szülőt, miközben ő támasz nélkül marad. 

A parentifikált gyermek nem tudja megélni a biztonságot, nincs kihez fordulnia, miközben ő sem bírja el a vele történő események érzelmi súlyát. 

Funkcionálisan gyakran nagyon jól működik; ügyet intéz, számlát rendez, kisebb testvért gondoz, főz, mos, takarít, támogatja a szülőt.

Viszont érzelmi szinten nem tud megbirkózni az eseményekkel, hiányzik az érzelmi biztonság. 

A parentifikált gyermek minden erejével a szülőre és annak szükségleteire koncentrál. 

A szülő elvárásainak való megfelelés, a szülő szükségleteinek kielégítése az első számú törekvése a gyermeknek. “ Ha anya jól van én is jól leszek”. Ezért lekapcsolódik a saját szükségleteiről, vágyairól, érzéseiről, és magáévá teszi a szülő szükségleteit, érzéseit, vágyait.

„Annyira erős a külső fókusz, a szülőkre való fókuszálás, hogy nem tanulja meg a felnövekedés során a gyerek, hogyan kell magához kapcsolódnia. Mert nem az kap zöld lámpát, neki mire van gyerekként szüksége, hanem az az elvárása a szülőnek, hogy az ő szükségleteit kielégítse.   /Bibók Bea/

A parentifikált felnőtteknek újra kell tanulniuk a kapcsolódást önmagukhoz. 

Mivel a saját szükségleteikről régóta nem vesznek tudomást, sokkal inkább a környezetük igényeivel törődnek, arra a kérdésre is nehezen válaszolnak, hogy tulajdonképpen “Mit szeretnének, mire van szükségük?”

A másokról való gondoskodás, a környezet szavak nélküli megértése beleivódik a zsigereikbe, ami viszont a saját magukról való lemondást eredményezi.

A testtel való munka során lépésről lépésre tudnak közelebb jutni a saját, valós igényeikhez, amik elvezetnek oda, hogy valós szükségleteket tudjanak megfogalmazni, és határokat tudjanak felállítani.